Azoknak, akik nem tudnak rólunk mindent és azoknak akik meg szeretnének ismerni bennünket.
 

A VOJŠPED” nemzetközi fuvarozással és logisztikával foglalkozik. Nagyon sok állandó üzleti partnerrel rendelkezünk Szerbiában valamint Európa szerte.
 

Szolgáltatások széles palettáját nyújtjuk.
 

Nagyszámú saját gépjárművel mindenféle áru teljeskörű valamint kombinált szállitását végezzük Európa bármely pontjára, valamint Európából Szerbiába.
 

Igény szerint, megbizható partnereink segitségével szállitást vállalunk hűtőkocsikkal, tartálykocsikkal, hajóval valamint repülőgéppel Szerbia és Európa területén.Munkánkra a megbizhatóság, a felelősségteljesség és a pontosság jellemző.Az áru szállitása ügyfeleink állandó tájékoztatása mellet történik. Számunkra semmi sem lehetetlen. Az önök dolga, hogy megmondják “mikor” és “hova”, mi pedig tudjuk, hogy “hogyan”- minden esetben minőséges szolgáltatást nyújtunk és garanciát vállalunk. Az árut és a hozzátartozó iratokat az európai szabványoknak megfelelően kezeljük. Logisztikai részlegünk a következőket nyújtja Szerbia területén:
 

    - áru vámolása valamint bejelentése országunk bármely határátkelőhelyén, valamint behozatalra illetve kivitelre szánt áru vámolása Szerbia bármely vámkirendeltségén

     - áru tárolása saját hivatalos vámraktárunkban

     - árutovábbitás

     - vám garancia

     - kisérőlevél és garancia

  - a levámolt áru elszállitása a megadott cimre, saját gépjárművel.
 

Dinamikus munkatársaink segitségével kifogástalan szolgáltatást nyújtunk partnereinknek, amely nélkülözhetetlen a stabil és nyereséges munka fenntartásához. A cégfejlesztés gondos megtervezésének köszönhetően minden elvállalt munka esetén garantált a siker. Cégünk alapelve az ügyfélközpontú politika.

 

 

- NEM MI VÁLASZTJUK AZ ÜGYFELEINKET, ŐK VÁLASZTANAK BENNÜNKET -

 

Logisztikai központunk többéves tapasztalattal valamint üzleti partnerek és ügyfelek szerteágazó hálózatával rendelkezik Európa területén. Ennek köszönhetően vállalatunk megkönnyiti és hatékonyabbá teszi az önök munkáját azáltal, hogy önök pénzt és időt takaritanak meg amig mi minőséges szolgáltatást nyújtunk. Minden együttműködés felé nyitottak vagyunk.

 

GYŐZŐDJENEK MEG SAJÁT MAGUK, A “VOJŠPED” MINDIG AZ ÖNÖK RENDELKEZÉSÉRE ÁLL!

 

GYŐZŐDJÖN MEG ÖN IS,AZ ÖN ,,VOJŠPED-ZENTA,,-JA